Iskolánk Krónikája

Múltunk

            A kalotaszentkirályi iskola több évszázados múltra tekint vissza. A református iskola létezéséről már a XVII. század közepéről vannak adatok. Első tanítóját, Berkeszi Mártont már 1653-ban említik a források. Tanítói a Kolozsvári Református Kollégiumból kerültek ki, egy kivételével, aki a Nagyenyedi Kollégium diákja volt. 1741-ig Zentelkének és Szentkirálynak külön iskolamestere volt. Ebben az évben Szilágyi Mihály mint kalotaszentkirályi tanító hűségesküt tett Mária Teréziának, ugyanis az ő idejében egyesült a két rektória.

            A tanítás iskolaházakban történt, és a tanító jövedelemmel rendelkezett. Az iskolákat az iskolamesterek vezették, akikről Apáczai Csere János így ír: „ lehet látni egész falvakat amelyek szeme, füle, nyelve egyedül az iskolamester” .

            A tanítókat Szent György-napkor alkalmazták, legfeljebb három évre. Az évenkénti vizitációk döntötték el, hogy marad-e vagy nem, megkérdezve az egyházközösség tagjait.

            A tanító egy személyben kántor, jegyző és a temetéseken énekel és harangoz. Néha a jövedelem pótlásáért más mesterségeket is űz, mint például: fuvarozó, italmérő stb., azonban ez elvonja az iskolai munkától.

A tanító jövedelméről az első szentkirályi díjlevelet 1754-ből ismerjük, eszerint a rektor fizetése a következő volt: „Aki a papnak kalongyával nem fizet, egy véka búzát, négy véka zabot, két polturát (ad), a harangozásért főzésért is annyit. Amely fát a papnak visznek, annak harmada a mesteré. Temetésért, ha prédikáció alatt énekel négy poltura. Ha pediglen prédikáció nem lészen nyolc polturát.” A későbbi feljegyzések szerint a tanító terményben (búza, zab) és bizonyos pénzösszegben kapja fizetését, emellett szántót, kaszálót használ. Egy 1797-es feljegyzés szerint a kalotaszentkirályi rektor jövedelme a bánffyhunyadi, gyalui, kolozsi tanítók járandósága mellett a legjobb az egyházmegyében.

 A XVIII. században önálló foglalkozássá válik a tanítás, és letelepedett családos  tanítók veszik át az oktatást. Kalotaszentkirályon Szőnyi József (1774 – 1822) idejében állandósul az iskolatanítói állás. Falunk tanítóiról írt jegyzőkönyvek szerint „a tanító szolgálata kedves”. Az 1791-es vizitáció megdicséri a tanítót „ Az oskolája szép és számos jót tanít, mindenek kedvelik és szolgálatjával elégedettek” (FőkonzLvt.208/1791).

Az iskola épületéről Sebestyén Kálmán – A Kolozs-Kalotai Református Egyházmegye népoktatásának adattára – című munkájában a következőket olvashatjuk: „Az 1754-es egyházi összeírás adatokat szolgáltat az iskolamesteri telekről: Melyen actu oskolamestere lakik vagyon délről a református templom kőkerítése, északról egy kis sikátor, melyet tekintetes Zámbó László uram pretendál a mellette lévő örökséghez. Keletről az utca, nyugatról a pusztaság vicinusi. Regális mensula szerint széle 5 hossza 20 öl. A vizitációs jegyzőkönyvek az iskola épületéről a következőket írták: 1822-ben a Classis meglehetős, 1825-ben, alávaló állapotban, 1851-ben oskola nincs, a rabló csorda az egész Szentkirály elégetvén, 1870-ben a tanterem az iskolakötelesek felét alig képes befogadni”

A kalotaszentkirályi rektória „academica promotio” volt, ami azt jelentette, hogy az itt végzett diákok külföldön folytathatták tanulmányaikat. „A külföldi akadémiákra igyekvő diák-tanítók fizetéséhez a helybeli birtokos Bánffy család kegyúri adománnyal járult hozzá.”

            A XVIII. század második felében és a XIX. század elején a Kolozsvári Református Kollégiumban Kalotaszegről Kalotaszentkirályról tanultak legtöbben, összesen 34-en, szemben Bánffyhunyaddal (amely a vidék központjának számított), ahonnan 21-en tanultak Kolozsváron.

            A kalotaszentkiályi iskola a vizitációs jegyzőkönyvek tanúsága szerint a következő gyermeklétszámmal működött: 1813-ban 91 tanuló, majd a létszám egyre növekedett és 1870-ben elérte a 176-ot.

            Az iskoláról feljegyezték, hogy „téli iskola” volt. Tantárgyaik: „olvasás, írás, éneklés, vallás, számok” (1822), később, 1860-ban pedig „olvasás, írás, vallás, számvetés, földrajz, természetrajz”. Kalotaszentkirályon ismerték a Lancaster oktatási módszert, ez korszerűbb volt a silabizáló, betűztető módszernél. A tanító hangoztató módszerrel tanított. Tanszerként „fekete táblát, olvasó táblát és földabroszt használtak.” A tanítást követő vizsga, az examen Szent György-napkor volt, amikor 75 tanuló adott számot tudásáról és „négy jól vizsgázott tanuló megjutalmaztatott a Kis Geográfiával.”

            Állami iskola az 1875-76-os tanévben indult mint népiskola, ahol magyar, román és zsidó gyerekek egyaránt tanulhattak, szemben az egyházi iskolával, ahova csak református gyerekek járhattak. A kalotaszentkirályi állami elemi iskola négy tanteremmel, igazgatói és tanítói lakással rendelkezett. A tanulók száma ebben az időben 287-re emelkedett. Az állami iskola első igazgatója 1876-80 között Bihary István vezértanító, 1880-99 között Czucza János vezértanító igazgató, kiről Dr. Jankó János etnográfus így ír a Kalotaszeg magyar népe című könyv hatodik fejezetében:„…a szorgos munka lelkiismeretes megosztásában tanúsított hűséges és kitartó buzgalmáért a legkitűnőbb bizonyítványt állíthatom ki”.

Unokája, Czucza István így ír elődjéről: „Czucza János egész munkásságát végigkíséri az a törekvés, hogy tanulmányozza, feltárja Kalotaszeg hagyományait, értékeit, felkutatlan néprajzi kincseit. Tanítói pályáját 1879-ben kezdte Kalotaszentkirályon, majd később Bánffyhunyadon folytatta 1913-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig. Ezt az egész időszakot sokoldalú tevékenység jellemzi, amelyben szervesen összefonódott az oktatói-nevelői munka, a kalotaszegi nyelvjárás kutatásával, hagyomány-gyűjtéssel, a néprajzi kutatással. Úttörő vállalkozását bizonyítja, hogy rajzolva tanított, felnőttek oktatásával foglalkozott, tanítványait a hathatós természet- és környezetvédelemre nevelte. A hagyomány szerint a szentkirályi többholdas iskolakertet nagyobb tanítványaival „tündérkertté” varázsolta. Azt vallotta, hogy a természet- és a környezetvédelem javulását csakis az egész társadalom szemléletének a megváltoztatása hozhatja meg, ez pedig már a gyerekneveléssel kezdődik. Munkásságát az a ma is időszerű elv vezérelte, hogy a nevelési folyamatnak nem egyszerűen valamiféle verbális ráhatásban kell érvényesülnie, hanem a növendékek, önkéntes és cselekvő részvételének formájában.

            Tapasztalatból tudta és többször is megírta, hogy a fiatalok számára szinte életszükséglet, hogy bizonyítsák önmaguk és mások előtt képesek komoly feladatok megoldására.” 

(Kalotaszeg folyóirat, új sorozat, II. évfolyam 10. szám/1991 május 15-31)

Az új évszázadban az igazgatói széken következnek: Vincze Ferenc, majd Kutas Károly. Ebben az időszakban még párhuzamosan működik az egyházi és világi iskola 1925-ig. Ettől kezdődően az állami iskola az egyedüli oktatási intézmény, mely magyar és román tagozattal működik egészen a harmincas évek elejéig, mikor a magyar tagozatot önkényesen betiltották. 1940-től újraindul a magyar tagozat, Hegyely Aladár, Gergely János, Dénes Szilárd, majd Kiss Zoltán az igazgató.

Az 1950-es évektől itt folytatták tanulmányaikat a környékbeli falvak felső tagozatos gyermekei is, minek köszönhetően 30 fölötti létszámmal működő párhuzamos osztályok is voltak. A szomszédos települések tanulói a Demeter Tibor igazgató irányítása alatt levő bentlakásban tartózkodtak, mely az iskolától kissé távol, a mai malom területén működött. A hatvanas évek elején új épülettel bővítik az iskolát és beindítják a román gimnáziumi (V-VIII osztály) tagozatot.

 1974-től az iskola vezetését Bara Titu-Ionel történelem szakos tanár veszi át egészen 1980-ig, mikor az iskolai bentlakást felszámolják.

A kommunista diktatúra utolsó, legkeményebb évtizedében (1980-1990) az iskola irányítását az a Lovász István végezte, aki matematika-fizika szakos tanárként pályakezdéstől (1963), egészen a nyugdíjazásáig, 37 éven keresztül szolgálta az iskolát.